Sajnos a kátyúk országa lettünk. Hazánk állami közúthálózat állapota felemás képet mutat: bár a teherbírás javul, a burkolatok állapota romlik. 2024-es adatok szerint az utak több mint 50%-a rossz vagy nem megfelelő állapotú. A burkolatállapot romlása mellett a nyomvályúk száma csökken, de a teljes hálózat közel fele azonnali beavatkozást igényelne. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Közút kezelésében lévő 30 ezer kilométeres úthálózatból több mint 13 000 kilométer igényelne azonnali javítást. Ez nem túl jó hír. Ráadásul ebből a szempontból a tél sem volt kegyes hozzánk. A jelentős mennyiségű hó, a nagy fagyokkal tarkított időjárás, valamint az éjszakai és nappali hőmérsékletek közötti jelentős ingadozás tovább rombolták az amúgy sem túl jó állapotban lévő úthálózat szerkezetét. Hogyan teszi tönkre az időjárás az út felületét? Az apró repedésekbe beszivárog a folyadék, ami aztán éjszaka megfagy, kitágul és ezáltal repedést okoz az aszfaltban, és ez addig ameddig a hőmérő higanyszála fel-alá szaladgál, addig ez mindennap megtörténik. Ezáltal nagyon hamar kátyúk tömege jelenik meg az utakon. Sőt, ha rutinból vezetünk akkor komoly anyagi kár is keletkezhet autónkban.
Megfelelő védelmet nyújt a kátyúk ellen egy négykerék meghajtású SUV?
Sokunk azt gondolja, hogy ha egy nagyobb autóban ülünk, az majd megvéd minket minden a közlekedésben ránk leselkedő veszélytől. Sajnos ez nem így van. Egy mélyebb, éles szegélyű úthiba ugyanúgy kivágja a terepjáró abroncsát, mintha egy limuzinban ülnénk, hiszen ezeket a gumikat nem arra tervezték, hogy terepre menjünk velük. Természetesen vannak olyan terepgumik, amelyek szélesebb, vastagabb oldalfallal rendelkeznek, és bírják a strapát, de azokkal pedig nem igazán szoktunk a városban, közúton közlekedni. Mert velük jóval többet fogyaszt járművünk. Tehát, ha nem figyelünk, akkor gyakori a felni- és gumi sérülés. Amennyiben egy mélyebb kátyúba nagyobb sebességgel hajtunk bele, akkor még a futómű károsodása is előfordulhat. Sőt nagyobb sebességnél a kátyú akár a kormányműben és/vagy a lengéscsillapítóban is kárt okozhat. A legnagyobb baj pedig az, hogy ezeket a bajokat sok esetben csak utólag tapasztaljuk.
Kihez fordulhatunk, ha a kátyú a felelős az autónkban okozott kárért?
Amennyiben a kár lakott területen kívül történik, akkor a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez kell fordulnunk, ha lakott területen belül történik ilyen, akkor viszont az adott önkormányzat a felelős. Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes. Az autópályákat és gyorsforgalmi utakat az MKIF Zrt. kezeli, tehát, ha ott történik a kár, akkor hozzájuk kell fordulnunk. Viszont, ha úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvedtünk sérülést vagy balesetet, akkor el fogják utasítani a kérelmünket.
Majd a casco kifizeti! – gondolják sokan
Ez nem ilyen egyszerű. A megfelelő fedezettel rendelkező casco megtérítheti a futómű-, kerék- vagy egyéb szerkezeti károkat., de jó tudnunk, hogy nem minden casco egyforma. Ezért érdemes elolvasni az apróbetűs részt is. Hiszen vannak kitételek és eltérő feltételek, valamint nem biztos, hogy egy felni törése eléri az önrész mértékét. Ebben az esetben pedig nekünk kell a zsebünkbe nyúlnunk és kifizetnünk a kárt. De akkor mi a megoldás? A kátyúbiztosítás mondják a szakemberek. Most biztosan sokunk felhorkan, na az meg micsoda? Ezt a kötelező biztosítás vagy a casco mellé köthetjük kiegészítő biztosításként, de egyes biztosítók önálló termékként is ajánlják. Amennyiben sokat vagyunk úton, főleg vidéken akkor érdemes megfontolnunk ezt a fajta megoldást. Ha további kérdéseink vannak, akkor a CarTrend autószalon munkatársai szívesen segítenek. Akár a szalonban meg is tudjuk kötni ezt a biztosítást.
Milyen dokumentumokra lesz szükségünk, ha kátyú okozta kárt szenvedett járművünk?
A kárbejelentéshez komplex dokumentáció szükséges. De ha már volt dolgunk biztosító társasággal akkor ezen nem lepődünk meg. Ha lehet hívjunk rendőrt és készüljön rendőrségi jegyzőkönyv is. Ne gondoljuk, hogy ez a jegyzőkönyv olyan, mint a piros ász, ami mindent visz. A biztosító sok esetben felülbírálja a rendőrség által megállapított tényeket. Tanúk nyilatkozata szintén nagyon fontos, ha lehet független legyen a tanú, vagyis ne a rokonunk, családtagunk legyen az. Sok-sok fénykép a kátyúról, és a járműről. Ezenfelül természetesen ki kell töltenünk a kárigény lapot és a javítási számlákat is be kell nyújtanunk.
CarTrend autószalon javaslata: A fotózás során az útszakaszt, utcatáblát, a környezetet is fotózzuk le, hogy az pontosan beazonosítható legyen!
Hogyan vezessünk kátyúkkal teli útszakaszon?
A legfontosabb, hogy mindenképp csökkentsük a sebességet, és jóval óvatosabban haladjunk. Ha az előttünk haladó jármű kicsit cikkcakkosan közlekedik, az ebben az esetben nem feltétlenül azt jelenti, hogy a sofőr ivott, hanem azt, hogy számos útfelületi hiba található az aszfalton. Sőt, ebben az esetben nő a féktávolság is. Hiszen, ha az autó kereke a levegőben van, akkor nem tapad az úthoz, így addig a sebesség sem csökken olyan mértékben ahogy azt mi szeretnénk. Ráadásul a járművet ilyen helyzetben nehezebb is irányítani, mert a kátyú meg is dobhatja azt. Amennyiben erre nem vagyunk felkészülve, akkor az balesetet is eredményezhet. Ha ehhez még hozzáadódik az, hogy az utak még csúszósak is, akkor ez hatványozottan megnehezíti a dolgunkat. Ezért a CarTrend autószalon munkatársai azt javasolják, hogy kátyúval taglalt útszakaszon kifejezetten óvatosan vezessünk, és ne rutinból próbáljuk megoldani az előttünk álló feladatot. Hiszen mindenkit hazavárnak!
Még egy jó tanács
Ha vidéken lakunk, ahol sok a kátyú, akkor évente kétszer érdemes megnézetnünk a futóművet, lengéscsillapítókat, kormányművet. Mert lehet, hogy nem is tudunk róla, de repedés található valamely alkatrészen, és egy vészfékezés során, ami alapjában véve nem okozna bajt, hirtelen eltörik, aminek nem kellene, és ezáltal balesetet szenvedünk. A CarTrend autószalon szervíz részlege gyorsan és hatékonyan felderíti ezeket az anomáliákat és meg is javítja. Érdemes időt szakítani erre az átvizsgálásra, javításra, életet menthet!


