CarTrend logo

Mire ügyeljünk, ha nyaralni indulunk?

Amennyiben autóval indulunk útnak, az utazás előtt érdemes ellenőriznünk a jármű műszaki állapotát, és megnéznünk, hogy minden fontos dokumentum rendben van-e, például a műszaki engedély nem járt-e le, illetve a szükséges biztonsági kiegészítők hiánytalanul a rendelkezésünkre állnak-e. Melyek ezek? Az elakadásjelző háromszög, az elsősegélycsomag, a láthatósági mellény. De érdemes egy általános ellenőrzésre a CarTrend autószalon szervízét is meglátogatnunk, amely ellenőrzés során megvizsgálják a gumiabroncsok, a folyadékok (olaj, hűtőfolyadék, fékfolyadék), a lámpák, a fékek és a légkondicionáló állapotát, nehogy az utazás közben derüljön ki, hogy valamely ezek közül nem megfelelő, mert az komoly bosszúsággal járna. Amennyiben hosszabb útra indulunk akkor mindenképp vigyünk magunkkal elegendő folyadékot, mert, ha dugóba kerülünk, akkor jól fog esni egy kis folyadékpótlás. Viszont azt is meg kell néznünk, hogy az adott célországban az elmúlt évben változtatták-e a közlekedési szabályokat. Ebben a cikkben ennek néztünk utána.

Megépült Hollandia első fizetős autópálya szakasza

Amennyiben a CarTrend autószalonban vásárolt autónkkal Hollandiába indulunk, érdemes figyelembe vennünk, hogy 2024. december 7-én átadott új A24-es autópálya szakasz fizetős lett. Ez Hollandia első díjköteles autópályája. Hat évnyi építés után az A24-es 4,2 kilométeres szakasza összeköti az A20-ast az A15-össel, és ez a fejlesztés várhatóan jelentősen javítja a közlekedési viszonyokat az adott régióban, vagyis kevesebb dugóra számíthatunk, ha arra vezet az utunk. Az útvonal két alagútszakaszt is magába foglal, a Maasdelta- és a Holland alagutat. A díjfizetésre azért is érdemes figyelnünk, mert ezen az autópálya szakaszon sincsenek díjbeszedő kapuk. Tehát ha nem figyeljük a táblákat, akkor büntetést kell fizetnünk. Az autópálya fölé telepített kamerák automatikusan rögzítik a járművek rendszámait az útdíj kiszámítása érdekében. Az A24-es autópálya építését teljes egészében egy elektronikus útdíjrendszer (e-TOL) finanszírozta, amelyet Hollandiában most először alkalmaztak.

Mire ügyeljünk, ha Olaszországban töltjük az idei nyarat

Olaszország tavaly jelentősen szigorította a közúti közlekedési szabályait, amelyek 2025 januárjában léptek hatályba. Az új szabályozás drasztikusan megemelt bírságokat és akár börtönbüntetést is tartalmaz. Ezzel az olasz hatóságoknak az a céljuk, hogy a halálos közlekedési balesetek számát csökkentsék. Például, ha 0,5 és 0,8 ezrelék közötti véralkoholszintet jelez a műszer, akkor a büntetés mértéke 573 és 2170 Euró közötti pénzbírság lehet, de amennyiben 0,8 és 1,5 ezrelék közötti véralkoholszintet mérnek, akkor már a büntetés megduplázódik, és a büntetés akár hat hónap szabadságvesztés is lehet. A 4.000 Euró az már nagyon komoly összeg. De van még egy dolog amire érdemes odafigyelnünk. Olaszországban parkoláskor nem szabad résnyire sem nyitva hagynunk az autó ablakát, mivel ez bírságot vonhat maga után. Pedig sokan a nagy melegre való tekintettel résnyire hagyja az ablakot, hogy a nagy meleg távozni tudjon. Viszont ez a szabály a lopás megelőzése érdekében lett bevezetve. A nyitva hagyott ablak bírsága 42 és 173 Euró között mozoghat, ez pedig a helyzettől és a rendőrök döntésétől függ.

Sokunk kedvenc kiránduló célpontja Lengyelország

A lengyelek is szigorúbb szabályozással szeretnék elejét venni a gyorshajtásból fakadó súlyos közúti baleseteknek. Ezért, ha a megengedett sebességnél 50 km/h-nál gyorsabban vezetünk például az országúton, akkor elveszik a jogosítványunkat. Sőt az új automatikus rendszámfelismerő rendszer segítségével gyorsan azonosítani tudják azokat, akik a vezetéstől való eltiltás ellenére is a volán mögött ülnek. Az igaz, hogy ezek a szabályok még nem olyan szigorúak, mint például, amit Ausztria vezetett be 2 évvel ezelőtt. Ott a gyorshajtók járművének lefoglalása és elkobzása is lehetséges, különösen a súlyosabb sebességtúllépések esetén. Ott is a szabályozás célja a közlekedésbiztonság növelése és a gyorshajtás visszaszorítása. Milyen felelőtlenség lenne, hogy megvesszük a CarTrend autószalonban álmaink autóját, és a sebesség jelentős túllépése miatt az osztrák hatóságok elkobozzák azt. Van még egy fontos részlet azok számára, akik most szeretnének először Lengyelországba utazni. Mégpedig az, hogy figyelnünk kell arra, hogy sok esetben nem autópályán haladunk, hanem gyorsforgalmi úton, ahol a belső sávból át lehet hajtani a másik oldalra. Aki erre nincs felkészülve, számára ez nagyon nagy meglepetést és balesetveszélyt jelenthet.

Párizs lezárja belvárosának egy részét az autóforgalom elől

Párizs városa tavaly novemberben új zónát hozott létre, amely körülbelül 5,5 négyzetkilométeren belül megtiltja az átmenő forgalmat. Ez a terület a Szajna jobb partjától délen az északi Place de la République-ig, valamint a nyugati Place de la Concorde-tól keleten a Place de la Bastille-ig terjed, vagyis Párizs 1. és 4. kerületét foglalja magában. Tehát ha ebbe a városrészbe szerettünk volna behajtani, akkor azt már nem tehetjük meg, és az autónk számára egy megfelelő parkolóhelyet kell keresnünk a közelben. Mert bárki, aki engedély nélkül lép be a területre, 135 eurós bírsággal néz szembe. Az intézkedés célja a szennyezőanyag-kibocsátás, illetve a közlekedési zaj csökkentése, valamint a gyalogosok és kerékpárosok biztonságának javítása.

Új közlekedési táblák Spanyolországban

2025. július 1-jétől a spanyolok modernizálják közlekedési táblarendszerüket. Az igaz, hogy ez fokozatosan kerül bevezetésre, tehát nem biztos, hogy ott, ahol mi nyaralunk, már találunk ilyen típusú táblákat. Az is valószínű, hogy Spanyolországba nem saját gépjárművel fogunk eljutni, de sokunk bérel ott autót vagy motorkerékpárt, hogy bejárja az adott környéket. Ezért mielőtt volán mögé ülünk érdemes utánajárnunk, hogy milyen táblákkal találkozhatunk, és melyik új számunkra, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljünk.

Látogasson el
kereskedésünkbe és fedezze
fel autókínálatunkat!

Ne feledje: mi nem szimplán garanciát adunk,
mi az autózás biztonságát adjuk önnek!

Ezt olvasta?

használt autó blog

Fejlődés az autók világában

Már több mint egy évszázada autózunk. Ezidő alatt rengeteg változáson ment át az autóipar, rengeteg okos és biztonságos megoldás született, és a fejlődés továbbra sem

Bővebben
családi autó választás

Családi autó választás

Közeleg a nyár, az utazások időszaka. Ha családdal utaztok, különösen fontos, hogy alaposan átgondoljátok, milyen családi autót vásároltok. De hogyan, milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani

Bővebben