CarTrend logo

Tudnivalók a KRESZ-ről

Nem szokatlan, így meglepődni sem szoktunk rajta, hogy a középiskolai tananyag egy részét az érettségi után egyszerűen elfelejtjük. Nincs ez másképp a KRESZ ismeretekkel sem, a sikeres vizsga és jogosítványszerzés után gyakorta előfordul, hogy elfeledkezünk néhány szabályról. Ez persze nem minden esetben okoz problémát, de nem árt, ha időről-időre felfrissítjük az emlékezetünket, és utána nézünk az esetleges KRESZ változásoknak.

Legutóbbi változások

Szerencsére a KRESZ-t nem változtatják túl gyakran, és az esetek többségében is csak egyértelműsítenek, kiegészítenek egy már meglévő szabályt. A legutóbbi változtatás például kibővítette a B kategóriás jogosítvánnyal vezethető járművek listáját. Ennek értelmében „B” kategóriával lehet vezetni 3,5 tonna össztömeg feletti, de 4250 kilogrammot el nem érő össztömegű járművet. A csavar az új szabályban, hogy ezt csak akkor tehetjük meg, amennyiben az autó az Országos Mentőszolgálat sürgősségi betegellátásért felelős járműve. Vagyis, ez az átlagemberek számára nem jelent nagy változást. Ezen kívül szigorították a rendszámtábla használatot, így annak jogosulatlan eltávolítása vagy hamisítása három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, valamint már a közterületfelügyelet is elszállíttathatja a nem szabálytalanul parkoló gépkocsikat. A KRESZ éppen aktuális változásainak az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság hivatalos honlapján nézhetünk részletesebben utána.

tudnivalók a kreszről

Gyakori szabálysértések

Hiába vagyunk naprakészek, néhanapján mégis előfordulhat, hogy megszegünk néhány KRESZ szabályt. A leggyakrabban előforduló szabálysértések egyike a gyorshajtás. Ezzel kapcsolatban kering a köztudatban egy tévhit, miszerint bizonyos százalékkal túlléphetjük a sebességhatárt. Ez azonban nem így van, habár a mérőműszerek és az autó kilóméterórájának eltérései miatt a kisebb gyorshajtásért valóban nem szoktak büntetést kiszabni, ám a KRESZ világosan leírja, hogy a táblán jelzett sebességhatár túllépése minden esetben szabálysértésnek számít. Az ezért járó – akár helyszíni – bírság pedig öt és harmincezer forint is lehet (függően a szabálysértés mértékétől), valamint a pénzbírság mellett büntetőpontokat is kaphatunk.

A másik gyakori szabálysértés a vezetés közbeni mobilhasználat, ami rendkívül balesetveszélyes is. Ha egy rendőr telefonáláson kap, helyszínen legalább ötezer, de akár ötven ezer forint is lehet a pénzbírság mértéke. Azonban azt kevesen tudják, hogy amennyiben az autó éppen a piros jelzésnél, vagy forgalmi dugóban áll, megengedett a mobiltelefon használata.

tudnivalók a kreszről

Büntetőpont a szabálysértőknek

A közúti közlekedési előéleti pontrendszer lényege, hogy nyilvántartja a vezető adott időn belül elkövetett szabálysértéseit. A szabályszegésért vagy bűncselekmény elkövetéséért büntetőpontok járnak, és ha számuk eléri a 18-at, az a jogosítvány ideiglenes visszavonásával jár. A vezetői engedélyünket a leadásától számított hat hónapot követően kaphatjuk vissza, amennyiben részt veszünk az utánképzésen. Az oktatáson való megjelenés ugyan csökkenti a büntetőpontok számát, ám fontos tudni, hogy évente csak egyszer van erre lehetőségünk, így nem árt tisztában lenni azzal, hogy mennyi büntetőpont jár az egyes szabálysértésekért. Továbbá jó, ha tudjuk, hogy ezek a pontok három év után elévülnek. Ittas vezetésért például a maximális tizenegy pont jár, az irányjelző használatának elmulasztása három, míg a tiltott helyen való megfordulás hat büntetőpontot von maga után.

Elfeledett szabályok

Még a rutinosabb vezetőkkel is előfordul, hogy nem adnak elsőbbséget egy egyenrangú kereszteződésben a jobbról érkező autónak, vagy, hogy áthajtanak a sárga jelzésen annak ellenére, hogy biztonságban meg tudtak volna állni. Ezek a szabályok egyértelműek, és a nagy többség tisztában is van velük. Ám van néhány szabály, melyekről sokan elfeledkeznek. Ilyen például az, hogy a járda szélén álló gyalogosnak nem feltétlenül van elsőbbsége az autóval szemben. Ugyanis a gyalogos csak akkor léphet az úttestre a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, ha meggyőződött róla, hogy az veszélytelen, és egyértelműen jelezte áthaladási szándékát a sofőr számára. 

A gyerekülés használatában is vannak viták, merthogy az általánosan betartott szabály az, hogy 150 centiméternél alacsonyabb gyereknek gyerekülésben kell utaznia. Ám a KRESZ lehetővé teszi a gyerekülés mellőzését a három évnél idősebb, 135 centiméternél magasabb gyereknek, amennyiben biztonságosan átvezethető a biztonsági öv a mellkasán.

Az is talán meglepő lehet, hogy dudálni nem csak a baleset-megelőzés elkerülése érdekében lehet, hanem lakott területen kívül az előzési szándékunkat is jelezhetjük a használatával. Mi több, a reflektorral való villogás is engedélyezett, feltéve, ha ezzel nem vakítjuk el a forgalomban résztvevő többi autóst.

Bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, ahol nem biztos hogy első ránézésre könnyen meg lehet állapítani, kinek van elsőbbsége. Ilyenkor jó ha tudjuk, hogy milyen KRESZ szabályok érvényesek az adott kereszteződésben, hogy elkerülhessük a baleseteket. Éppen ezért, bizonyos időközönként hasznos lehet, ha átlapozunk egy KRESZ könyvet, vagy játékos tesztek formájában ellennőrizzük tudásunkat. Vezetés során nem csak magunkra, hanem a forgalom többi résztvevőjére is figyelnünk kell legyen az autós, motoros, vagy gyalogos, ezért fontos a szabályok ismerete és betartása.

Látogasson el
kereskedésünkbe és fedezze
fel autókínálatunkat!

Ne feledje: mi nem szimplán garanciát adunk,
mi az autózás biztonságát adjuk önnek!

Ezt olvasta?

használt autó blog

Fejlődés az autók világában

Már több mint egy évszázada autózunk. Ezidő alatt rengeteg változáson ment át az autóipar, rengeteg okos és biztonságos megoldás született, és a fejlődés továbbra sem

Bővebben
családi autó választás

Családi autó választás

Közeleg a nyár, az utazások időszaka. Ha családdal utaztok, különösen fontos, hogy alaposan átgondoljátok, milyen családi autót vásároltok. De hogyan, milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani

Bővebben