CarTrend logo

Minden, amit a SUV-okról tudni érdemes

cartrend_SUV

Biztosak vagyunk benne, hogy mindenki hallott már a SUV-okról, hiszen manapság ez az egyik legkelendőbb autó típus a piacon. Nagy, tekintélyt parancsoló kinézete és sportos jellege miatt hamar átvették az uralmat az utakon és az emberek kedvencévé váltak. Cikkünkből megtudhatod, mi az oka annak, hogy a SUV-ok uralják az eladási listákat.

Egyáltalán mi az a SUV?

A SUV a Sport Utility Vehichle rövidített formája, ami magyarra lefordítva nagyjából azt jelenti, hogy sportos haszonjármű. Ezen kívül használatban van még az utcai terepjáró és a szabadidő-autó elnevezés is. Mindegy, hogy nevezzük, lényege, hogy magába foglalja a terepjárók előnyeit, miközben a személygépjárművek kényelmi funkcióiról sem kell lemondanunk. Az első leginkább szabadidő-autónak nevezhető jármű az 1994-es Toyota RAV4-es volt. A valódi terepjárókkal ellentétben a SUV-okat általában városi utakra vásárolják, így a legtöbb márka esetében elérhető az összkerekes modell mellett a kétkerék meghajtású is. A benzines és dízeles típusok után pedig piacra dobták a bioüzemanyaggal működő, és a hibrid modelleket is. Általánosan jellemző rájuk a terepjáróhoz hasonló kinézet, így a magasan elhelyezkedő ülések, a nagy rakodó tér és a széles abroncsok. A gyártók felismerve a piac felvevőképességét, egyre több SUV-ot gurítanak le a szalagról, így szinte már az összes márka képviselteti magát a szegmensben. Igazodva a vásárlók igényeihez, a szabadidő-autókat többféle méretben és felszereltséggel árulják, hogy mindenki megtalálhassa kedvenc terepjáróját.

SUV

Mindenkinél magasabban

A terepjáró jellegéből fakadóan gyárilag magasan helyezkedik el az alváz, így nem kell aggódni, hogy fennakadunk vele, vagy megpadkázzuk. Ugyan ezeket az autókat elsődlegesen nem terepre gyártották, a hazai utak minősége miatt a nagy hasmagasság és az erősített futómű jó szolgálatot tesz. Maradva a magasságnál, nagy előnye az ülések elhelyezkedése, melynek köszönhetően jobban belátható a forgalom és könnyebb vele érvényesülni. Nem beszélve arról, hogy kényelmesebb a ki-beszállás. Ez már önmagában is lehet presztízsérték, de a robosztus külsővel párosulva jogosan érezhetjük kivételesnek magunkat egy SUV vezetése közben. A népszerűség, az eladások növekedése azonban ezeket az előnyöket el is törölheti, hiszen az utakon egyre több a hobbi-terepjáró, így a kivételességet legfeljebb az autó orrán lévő logó tudja biztosítani. A látási viszonyok pedig szépen lassan kiegyenlítődnek.

A határt csak a pénztárca szabja meg

A SUV-ok az utóbbi öt-tíz évben kerültek csak az eladási listák elejére, azonban a piacon már sokkal régebb óta jelen vannak. Ennek köszönhetően viszonylag alacsony áron számos típus közül válogathatunk, ráadásul nem is csak a fapados szekcióban. Nagyban hozzájárult a szabadidő-autók népszerűségéhez, hogy gyárilag is számos kényelmi funkcióval ellátták őket, mint például a tempomat és a visszagurulás-gátló. Az pedig már csak a pénztárcánkra van bízva, hogy milyen további extrákat igényelünk. A legtöbb SUV modell kétkerék-hajtású, amivel csökkentették a vételárat és a fogyasztását is. Így maga a terepjáró érzés megmaradt, de sokkal kedvezőbb áron tudják értékesíteni.

SUV

Nem mindig előny a nagyság

A SUV termetének köszönhetően nagyobb biztonságot jelent az utakon, mint egy kisebb méretű autó. A legtöbb utcai terepjáró az alap biztonsági felszereltséggel a törésteszteken is jó eredményeket ért el felnőtt-, gyermek- és gyalogosvédelemben egyaránt. Az összkerék meghajtású modelleknek pedig a nagy mennyiségű hó és sár sem jelent akadályt, így a téli hónapokban nem kell a csúszós utak miatt aggódni. Ám vezetés közben mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy mivel a jármű súlya nehezebb, nagyobb féktávval rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy hiába gyors és erős, egy kisebb autó valószínűleg előbb képes megállni egy váratlan helyzetben, mint egy SUV. A magas súlypont következtében pedig éles kanyarokban könnyebben kicsúszhat az autó hátulja. Ezeket figyelembe véve az utcai terepjárók összességében ugyan biztonságosabbak, mint társaik, de fontos, hogy mindig körültekintően és óvatosan, az autó képességeit és korlátait figyelembe véve vezessünk.

Látogasson el
kereskedésünkbe és fedezze
fel autókínálatunkat!

Ne feledje: mi nem szimplán garanciát adunk,
mi az autózás biztonságát adjuk önnek!

Ezt olvasta?

használt autó blog

Fejlődés az autók világában

Már több mint egy évszázada autózunk. Ezidő alatt rengeteg változáson ment át az autóipar, rengeteg okos és biztonságos megoldás született, és a fejlődés továbbra sem

Bővebben
családi autó választás

Családi autó választás

Közeleg a nyár, az utazások időszaka. Ha családdal utaztok, különösen fontos, hogy alaposan átgondoljátok, milyen családi autót vásároltok. De hogyan, milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani

Bővebben