CarTrend logo

Oldtimer autók világa

cartrend_oldtimer

Sokan nem elégednek meg az akciófigurák, vagy a bélyeggyűjtés okozta izgalmakkal és belefognak valami másba, valami különlegesbe. Ezek azok az emberek, akik James Bond legendás 1964-es Aston Martinjáról álmodoznak, vagy egy képzeletbeli Citroen DS volánja mögül integetnek az utca emberének. Az oldtimer autók ellenálhatatlan szépsége és kivételessége sokunkat ámulatba ejtett már. Jöjjön hát egy kis összefoglaló arról, hogy egy átlagember számára hogyan érhető el az OT rendszám, és hogyan mehet a nagypapa szeretett Wartburgja nemzetközi veterán autó kiállításra.

Mitől lesz hivatalos?

Oldtimer minősítés

Minden oldtimer autó legalább harminc éves, de nem minden harminc éves autó számít oldtimernek. Ha nem rendelkezik a megfelelő minősítéssel a jármű, ugyanolyan szabályozás alá tartozik, mint bármelyik másik gépjármű az utakon, függetlenül a gyártási évtől. OT rendszámot a magyar veterán autó vizsga megszerzése után kaphatunk. A vizsga öt évre szól, vagyis annak lejárta után az autó elveszti az OT minősítést, és újra kell vizsgáztatni. Fontos tudnunk, hogy tulajdonosváltáskor ezt szintén meg kell újítani. A hivatalos vizsgát hazánkban a MAVAMSZ, azaz a Magyar Veteránjárművesek Autonóm Muzeális Szövetsége végzi, ők jogosultak kiállítani az OT rendszámhoz szükséges iratokat. A sikeres vizsgához az elérhető száz pontból minimum hetvenöt pontot kell elérnie az autónak. A bizottság megvizsgálja, hogy a jármű mennyire felel meg a gyári állapotának, valamint esztétikai szempontokat is figyelembe vesznek.

FIVA minősítés

A FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens), azaz a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége egy non-profit, nemzetközi szervezet, ami szintén jogosult oldtimer minősítést kiállítani. Ezzel a birtokukban indulhatunk nemzetközi veterán autó versenyeken is. A FIVA támogatja a történelmi autók gyűjtését, megőrzését és restaurálását. Negyvennyolc tagországból áll, hazai képviselője a MAVAMSZ. Az általuk adott vizsga érvényessége tíz évig tart, tulajdonosváltáskor ezt is meg kell újítani.

Miért éri meg?

Az oldtimer minősítés azon kívül, hogy ad egy, a járműbe kihelyezhető emléktáblát, számos más kedvezménnyel is jár. Egy autó károsanyag kibocsátásának mértékét nagyon komolyan szabályozzák, és a műszaki vizsga során is ellenőrzik azt. A veterán autók ez alól mentességet kapnak, hiszen az akkori technológia még nem tudta kellően szűrni a kipufogó gázt. A műszaki vizsga a szokásos kettő helyett öt évig érvényes, és a forgalomból is hosszabb időre lehet kivonatni az autót. A jármű után nem kell teljesítményadót fizetnünk és a külföldről behozott autók a regisztrációs adó alól is mentességet kapunk. Szintén nagy előnye, hogy a kötelező biztosítás megkötésénél jókora kedvezményre számíthatunk.

Hosszú az út az oldtimer felé

Első lépés: a muzeális minősítés

A hivatalos oldtimer minősítés és az OT jelzésű rendszám igénylése több lépcsős folyamat. Első lépésként az autónak meg kell szereznie a muzeális minősítést, amit az MMB, vagyis a Muzeális Minősítő Bizottság végez. Ehhez viszont az autónknak bizonyos feltételeknek meg kell felelnie. A járműnek az igénylés beadásának naptári évétől számítva legalább harminc évesnek kell lennie. Csak az eredeti műszaki állapotú, vagy annak megfelelően restaurált, kiállításra alkalmas esztétikai vonásokkal rendelkező autó kaphatja meg a muzeális minősítést. Ezen kívül fontos, hogy a motorszám és az alvázszám sértetlen legyen, nem lehetnek hiányosak, átütöttek, vagy lehegesztettek. Szükség van még a forgalmi engedélyre, vagy ennek hiányában valamilyen azonosításra alkalmas papírra, valamint a tulajdonjogot igazoló okmányra. A muzeális minősítés alapján az autót a gyártási évétől függően négy csoportba sorolják be: antik (1905 előtt gyártott járművek), veterán (1905 – 1919 ), klasszikus (1919 – 1946) és nosztalgia, amibe pedig az 1946-tól gyártott járművek kerülnek, amennyiben elmúltak harminc évesek.

oldtimer

A következő feladat: műszaki átvizsgálás

A minősítő vizsga után az autónak részt kell vennie egy műszaki átvizsgáláson. Ezen a szokásos teszteket végzik el, azonban fontos, hogy a gyártási évnek megfelelő paramétereknek kell megfelelnie. Ez azt jelenti, hogy az autó felmentést kaphat bizonyos elvárások alól. Például, ha az autó nem rendelkezik biztonsági övvel, mert a gyártási évben nem volt kötelező, az autó nem buktatható.

A végső lépés: a veteránminősítés

Végül a jármű átesik a veteránminősítésen, amely során felmérik még egyszer a műszaki és esztétikai állapotát, majd ellenőrzik a muzeális eredetiségét is. Sikeres vizsga után, a megfelelő papírokkal a kezünkben mehetünk is a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz az OT rendszám igényléséhez.

családi autó

Mercedes-Benz G 300

családi autó

Toyota Land Cruiser

családi autó

Opel Tigra

Látogasson el
kereskedésünkbe és fedezze
fel autókínálatunkat!

Ne feledje: mi nem szimplán garanciát adunk,
mi az autózás biztonságát adjuk önnek!

Ezt olvasta?

használt autó blog

Fejlődés az autók világában

Már több mint egy évszázada autózunk. Ezidő alatt rengeteg változáson ment át az autóipar, rengeteg okos és biztonságos megoldás született, és a fejlődés továbbra sem

Bővebben
családi autó választás

Családi autó választás

Közeleg a nyár, az utazások időszaka. Ha családdal utaztok, különösen fontos, hogy alaposan átgondoljátok, milyen családi autót vásároltok. De hogyan, milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani

Bővebben